- közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze hétfőn az MTI-vel. Kertész Róbert, aki egyben történész is, elmondta: a most felfedezett tárgyi emlékek azért is jelentősek, mert először kerültek elő bőgőshajók Szolnoknál. Az első világháború előtt Szolnokon még több mint 30 fahajót tartottak számon, amelyek a második világégést követően teljesen eltűntek - közölte. A török kori Tisza-híd mellett a város folyami öröksége tehát folyamatosan bővül és egyre színesebb képet mutat - jegyezte meg.

A múlt héten elsőként előkerült bőgőshajónak jól látszik a függőleges orrtőkéje, amelynek a hajó nevét adó, nagybőgő nyakára hasonlító, csiga alakú végét már megsemmisítették a jégzajlások. A víz felszíne alatt érzékelhető a fedélzet, továbbá keresztirányban három bordára is felfigyeltek, benne a hajópalánkot rögzítő vasszögekkel - mondta a régész.

A hétfő délelőtt talált újabb hajónak a farát azonosították és jól látható az egyetlen fából kifaragott fartőkéhez rögzített kormánylapát maradványa is - fűzte hozzá.

Kertész Róbert szólt arról, hogy a hajók dokumentálása megtörtént, további kutatásokat, kormeghatározást fognak végezni. A hajók orr-részén tüntették fel a nevüket, így elképzelhető, hogy ennek is utána tudnak járni. A levéltárban pedig valószínűleg megtalálhatóak azok a hajólevelek, amelyek alapján esetleg kideríthető építésük ideje és egykori tulajdonosuk is - közölte.

Hozzátette: utána járnak a hajókról szóló városi legendák, visszaemlékezések valóságtartalmának is, amelyek közül az egyik például egy 1914/1915-ben elsüllyedt hajóról szól, amelynek eltört a kormánylapátja.

Kertész Róbert elmondta: a bőgőshajó a fahajóknak az a változata, amelyeket - főként tölgyfa deszkából - tetővel építettek a hajóácsok, végleges formáját a konstrukció a 18. század második felében nyerte el. A 19. század közepén, a folyami hajózás virágkorában, az általuk szállított legfontosabb magyarországi áru után búzáshajóknak vagy a bálványukra, orrtőkéjükre illesztett és a nagybőgő nyakára emlékeztető csiga alakú díszről bőgőshajónak is nevezték.

A régész kitért arra, hogy a tetejes hajók nagyon régi vízi szállítóeszközök a hazai folyamokon, hiszen már a középkorban is jeles hajóépítő helynek számított Szeged, Győr és Baja. A tetejes hajók igazi virágkora azonban a búzakonjunktúrával, a 19. század közepére esett, amikor számtalan ilyen hajó járta a magyarországi folyókat - közölte.

Megjegyezte: egy 60 méter hosszú hajóért 60-80 hold jó minőségű föld árát kellett fizetni. A szerencsésebbek a kezdődő kapitalista termelés és áruforgalom idején valóságos "aranyemberekké" váltak, akárcsak Jókai regénybeli hőse, Tímár Mihály - mondta.