Hírek
2019. Szeptember 23. 07:28, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Elindította közvetlen járatát a LOT Polish Airlines Budapest és Szöul között
A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot.
A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik meg Szöulba.
A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is. A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, optimális esetben hét járat indulna.
Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a LOT az elmúlt évek járatfejlesztéseivel megduplázta, 400 ezer fölé növelte éves utasforgalmát Ferihegyen, és hamarosan a legnagyobb hálózatos légitársaság lesz a budapesti repülőtéren.
Hozzátette: évente 80 ezer utast regisztrálnak a két ország között, így a közvetlen járat megnyitása indokolt volt.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze. Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva a LOT Polish Airlines magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt. Hozzátette: 30 éve vette fel a két ország a kapcsolatot, amelyből eddig hiányzott egy közvetlen járat.
Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, 2018 rekord év volt a magyar turizmusban, és az új járat megnyitása hozzájárul ahhoz, hogy az idei évben is rekord forgalmat mérjenek. Hozzátette: bízik abban, hogy a LOT tovább bővíti majd a Budapest és Szöul közötti járatkínálatot.
Ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.