Zemplén infó
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2018. Április 27. 08:43, péntek | Sport

Rally: Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk!

Rally: Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk!

Juhász Csaba - Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. - Juhász Média Kft.
HELL 24. Miskolc Rallye - 2018.04.27-29.

Interjú Juhász Csabival a hétvégi Miskolc Rallye előtt.

Hat különböző gyorsot kell majd teljesítenetek. 6,3km-től, 18,53 kilométeresig lesznek a hosszok. Nem is sok, de nem is kevés. Mint tudjuk a kocsinak meg sem kottyan annyi táv, mire belelendültök, már a célban is vagytok. Tudtok-e így is egy jóízűt autózni?

- Mindig különös izgalommal készülünk a Miskolc Rallye-ra, mivel hazai versenyünk. Megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból és az autóból is, hogy ez mennyire fog sikerülni azt még nem tudom. Kedden volt egy rövidre sikerül tesztünk, ami után felemás érzéseim vannak. Egyrészről pozitív, mert a Mezey Tomitól kapott segítséggel sikerült az autót beállítani a Pirelli gumikhoz. Másrészt az autó motorja felmondta a szolgálatot, így hamarabb be kellett fejezni a tesztünket. Ennek fényében nem mondhatom azt, hogy az autónak meg sem kottyan majd ez a táv. Egy biztos, mi úgy állunk a rajthoz, hogy nyerni akarunk.

A Lavanttal Rally óta történt fejlesztés a kocsin?

- Igen, most kap új motort.

Melyik gyors a kedvenced?

- A Bükkszentkereszt. Azt imádom. Kár, hogy nem lesz éjszaka. Ja és az összes éjszakai gyorsot szeretem.

Új verseny, jó autó, 16 gyors a két nap alatt. Mit is vársz el a magatoktól?

- Nyerni szeretnénk. Egy csomó ismerős kijön minket megnézni, ez sokat jelent nekünk. Mindent megteszünk, hogy jól szerepeljünk.

Köszönjük Partnereink segítségét! Az "Infovárosok hírportál hálózat", Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, , NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszaújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt-Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, TT Sped, Mahiti Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start.,West Parcel, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V, Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), DSG Tervezőiroda Kft., Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, SQ Trade, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft., 4K SHOP., Total Wagon Managment Kft., Delta Hungária Kft., Delta Magyaroszág Kft., Altis Építő Kft., Endriago Kft. ,Kiss Zsolt E.V., Nyírség MÉH, Salépker, Fire-Crew Kft., Liza Kft., Nomido Madera, Civic Partner, Márkó ABC, Kelet Metál, Hajnal és Kriszt, Web Factory, Székhelyi Kamion, Inker Bt., Pedro 2006 Bt., Simon Zoltán E.V., AG-ING Kft., Ali-Transport, Decran Kft., Rodex Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, Dr. Sóczó Réka egyéni ügyvéd, Private Reprezent Kft, LEL Kft.

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport

Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek

Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.

2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport

Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen

A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.

2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport

Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0

A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.

2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport

Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott

A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.