Hírek
2025. Március 15. 08:52, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Menczer Tamás: április közepétől postázzuk a szavazólapokat Ukrajna EU-tagságáról
Április közepétől postázzák az Ukrajna európai uniós tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás szavazólapjait - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás a bejegyzésben és az ahhoz feltöltött videóban kiemelte: vannak olyan brüsszeli bürokraták, illetve európai politikusok, akik azt mondják, hogy nekik Ukrajna az első, a legfontosabb, de nekünk nem.
"Nekünk Magyarország a legfontosabb, és ezért azt mondtuk, hogy ez a tagság súlyos veszélyekkel járna. Olyan sokkal, hogy az összeset most itt talán fel se tudom, vagy fel se akarom sorolni" - hangoztatta a kormánypárti politikus.
Menczer Tamás e súlyos veszélyek között említette az agrárpénzek, illetve a kohéziós források Ukrajnába irányítását.
"Ezeknek a forrásoknak kampó" - jelentette ki.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években "iszonyatos mennyiségű" fegyver került Ukrajnába, és nem lehet tudni, hogy azok egy kisebb vagy nagyobb része hol és kinél van.
"Szervezett bűnözés, súlyos kihívás" - fogalmazott.
Azt is mondta, a magyaroknak tudnak munkahelyet biztosítani, de sok százezer ukránnak nem, és nem is akarnak.
Szerinte ezeken túl is lehetne még sorolni a kihívásokat és a veszélyeket.
"Ezért mondtuk azt, hogy a magyar emberek mondják el a véleményüket, és ezért mondta azt a miniszterelnök, hogy a kormány véleménynyilvánító szavazást indít" - emelte ki a videóban Menczer Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.