Zemplén infó
2026. május 18, hétfő - Erik, Alexandra

Hírek

2015. Május 25. 05:00, hétfő | Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:

Iszlám Állam - A Pentagon vezetője szerint az irakiakban nincs "harci kedv"

Iszlám Állam - A Pentagon vezetője szerint az irakiakban nincs

Az iraki erőkből "hiányzik a harci kedv", amire erős bizonyíték, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elfoglalta Ramádi várost.

- jelentette ki vasárnap a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva Ash Carter amerikai védelmi miniszter.

Ez volt az eddigi legerősebb nyilvános bírálat, amelyet az amerikai kormány részéről az iraki fegyveres erőkkel kapcsolatban megfogalmaztak.

Carter szerint az iraki erők el-Anbár tartomány fővárosánál jelentős számbeli fölényben voltak, mégis alulmaradtak a harcban és kivonultak a városból, számos, az Egyesült Államoktól beszerzett páncélozott járművet, köztük tankokat hátrahagyva.

"Úgy tűnik, az iraki erőkben egyszerűen nincs harci kedv. Nem volt túlerő velük szemben. Valójában ők voltak létszámfölényben az ellenséges erővel szemben. Ez azt üzeni számomra, és úgy gondolom, hogy a többség számára is, hogy gond van az irakiak IÁ-elleni harci kedvével és a hajlandóságukkal, hogy megvédjék magukat" - fogalmazott a Pentagon első embere.

Ramádi múlt vasárnapi eleste nyomán Washingtonban mindkét párt részéről kérdéseket vetettek fel az Obama-kormány Irakban követett stratégiájának hatékonyságával kapcsolatban. Ez az iraki hadsereg átképzésére és, felfegyverzésére, a bagdadi kormánynak a szunnitákkal való megbékélésére és az IÁ elleni légicsapásokra épül, ugyanakkor kizárja az amerikai szárazföldi erők beavatkozásának lehetőségét.

Carter a légicsapásokat az IÁ elleni harc hatékony elemének nevezte, ugyanakkor leszögezte, hogy azok nem helyettesíthetik az iraki erők, el-Anbár esetében pedig a szunnita törzsek harcát. A miniszter nem zárta ki a szunnita és a kurd erők gyorsabb ütemű felfegyverzésének lehetőségét.

John McCain, a szenátus katonai bizottságának republikánus elnöke a CBS-nek nyilatkozva sürgette, hogy a légicsapásokat célra vezető előretolt légiirányítók mellett amerikai különleges műveleti egységeket is vezényeljenek Irakba. Az állította, hogy az Egyesült Államoknak "nincs stratégiája" az IÁ terjeszkedésének feltartóztatására.

Michele Flournoy, az Obama-kormány volt védelmi államtitkára, akinek neve korábban a Pentagon lehetséges vezetőjeként is felmerült, a CNN-nek azt mondta, hogy Washington nem biztosít megfelelő forrásokat az IÁ elleni harchoz, és sürgette a terrorszervezet ellen harcoló erők nagyobb tűzerővel való ellátását. Hangsúlyozta, hogy az IÁ nemcsak Irakra és Szíriára, de az Egyesült Államokra is veszélyt jelent.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.

2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld

Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.

2026. Május 17. 14:00, vasárnap | Külföld

Brexit - A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.

2026. Május 15. 15:00, péntek | Külföld

Donald Trump: fokozni kell az amerikai-kínai együttműködést