Hírek
2019. Szeptember 17. 13:08, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Féltékenységből az ismerősére gyújtotta a házat, vádat emeltek ellene
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki múlt év májusában féltékenységből rágyújtotta az egykori szatymazi bakterházat ismerős nőjére – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban levő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint rongálással vádolják.
A sértett évek óta – jogcím nélkül – a szatymazi vasútállomás mellett lévő egykori bakterház épületében lakott. A sértett, a vádlott és élettársa rendszeresen italoztak, többször a bakterházban. A vádlott rossz szemmel nézte, hogy élettársa bejárt a sértetthez, együtt szórakoztak, italoztak.
A férfi 2018. május 5-én délután nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd keresni kezdte élettársát, akit a bakterház belső helyiségben talált meg. A nő és a sértett egész nap italozott, egymás mellett feküdtek. A vádlott ezt látva a konyhában talált hirdetőújságokat meggyújtotta és a sértett ruháira, bútoraira dobta. A ruhák azonnal lángra kaptak. A vádlott felsegítette és kivitte az udvarra élettársát, a sértettnek pedig azt mondta: „Dögölj meg, égjél meg!”.
A sértettnek még volt annyi ereje, hogy kimenjen az épületből, mielőtt az teljesen lángba borul. Kizárólag azért maradt életben, mert időben felébredt, és ki tudott menekülni az ingatlanból – olvasható a vádiratban.
A tűzoltók eloltották a lángokat, az épületben több mint egymillió forintos kár keletkezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.