Zemplén infó
2026. május 18, hétfő - Erik, Alexandra

Hírek

2014. Január 06. 12:43, hétfő | Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós

Eurosol – Honda Civic Type-R Jänner Rali 2014, összefoglaló Bessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna”

Eurosol – Honda Civic Type-R Jänner Rali 2014, összefoglaló Bessenyey Zoltán – Nyirfás „Yulianna”

Mentett pontok

6 ponttal indította meg a 2014-es ERC 2WD bajnokságot az Eurosol – Honda Civic Type-R csapat, hiszen Bessenyey Zoltán és Nyirfás „Yulianna” az első napon technikai hiba miatt búcsúzni kényszerült, azonban a második napi bónuszpontokért újra harcba szálltak.

Bessenyey Zoltán: Érdekes érzés, nem vagyok szomorú. Persze nagyon jó lehetett volna ez a hétvége, hiszen volt esélyünk a győzelemre, és úgy indítani egy szezont bizonyára nagyon kellemes, azonban annak örülök, hogy 2014-ben azonnal az első futamon bizonyítottuk, hogy nem véletlenül voltunk mi az Európa Bajnokok tavaly. A történet alapjához hozzá tartozik, hogy új gumiszabály lépett életbe az ERC-n, azaz csak egyen gumival lehetett indulni, ahogyan van ez a nagy autóknál már 2013 közepe óta. Azaz lehetett volna, hiszen a későbbi 2WD győztes és pár kisebb osztrák pilóta miatt, a hazai verseny felügyelői, péntek este hoztak egy döntést, hogy a régi abroncsok is jók ezen a futamon. Ez egy ember kivételével mindenkinek rossz volt, hiszen senki nem hozott már régi gumit, miután az ERC szabályok mást mondtak. Ennek szellemében hatalmas harc és relatív rossz hangulat uralkodott a szervizparkban, hiszen a vizes felületre így újra lehetett használni az intermédia abroncsokat. Mi, akik betartottuk a szabályokat, csak az új fejlesztésű slick abroncsokkal vagy hógumival mehettünk, amelyek hátrányt jelentettek nagyon sok helyen.

Az első szakasz mégis nekünk kedvezett, hiszen a jeges reggelen miénk volt a legjobb idő. A következő két pályán is tartottuk a lépést, bár ott már az intermédia jobb választás volt az ellenfélnek. A második kör első szakaszán újra nagyon lendületesen mentünk, azonban 5 kilométerrel a cél előtt sajnos eltört a féltengely a Hondában, így kénytelenek voltunk kiállni. A csapat persze könnyen orvosolta a problémát, így tudtunk újra rajtolni másnap, amikor nem volt más dolgunk, mint menteni a menthetőt. Ez a nyolc szakaszból 5 győzelemmel sikerült is, hiszen második helyen végeztünk. Sajnos egy alkalommal megforogtunk, ami körülbelül 20 másodpercünkbe került, így csúsztunk le az első helyről.

Csak magamat okolhatom, de ez benne van a pakliban, ahogyan a technikai gond is. Ha nem is annyira fényes az év kezdet, mint tavaly, mégis boldogan jöttünk haza, hiszen a sebességünk megmutatta, hogy igenis van helyünk idén is a 2WD élmezőnyben. Nagyon várjuk a további versenyeket, hiszen éhesek vagyunk a győzelemre. Nagyon köszönöm a csapat és a Honda Racing segítségét, valamint a sok-sok biztatást, amit küldtek a barátok, rajongók itthonról. Köszönöm Juli munkáját is, hiszen neki szokás szerint nem volt hibája, még egy sem.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 18. 07:38, hétfő | Sport

Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31-29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31-30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

2026. Május 17. 08:39, vasárnap | Sport

Labdarúgó NB I - Kisvárdai sikerével bajnok a Győr

Az ETO FC Győr nyerte a labdarúgó Fizz Liga 2025/2026-os kiírását, miután a 33., utolsó forduló szombati játéknapján 1-0-ra győzött a Kisvárda vendégeként.

2026. Május 16. 15:00, szombat | Sport

Premier League - Kikapott Birminghamben, még nem BL-résztvevő a Liverpool

A Liverpool simán kikapott az Aston Villa otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának pénteki nyitómeccsén, így még nem tudta bebiztosítani szereplését a Bajnokok Ligája következő idényében.

2026. Május 14. 15:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Az RTL megszerezte a teljes jogcsomagot 2027-től

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója bejelentette, hogy a csatorna a 2027/28-as idénytől kezdve megszerezte a labdarúgó Bajnokok Ligája teljes jogcsomagját.