Hírek
2016. Október 13. 11:34, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Eszeveszett száguldás a Mecsekben!
Az abszolút hatodik helyen végzett a Spitzmüller Csaba - Béres László kettős az 50. Mecsek Rallye-n.
A Full-Gas Motorsport Egyesület párosát az első nap apró technikai hibák hátráltatták, illetve begyűjtöttek 10 másodperc időbüntetést egy korai rajt miatt, de a második nap mindent kisajtolak az EVO X-es Mitsubishi Lancerből, így a Mecseken begyűjtött pontokkal, a bajnokság ötödik helyéről várhatják a szezonzáró ózdi futamot.
Spitzmüller Csaba:
Mikor minden klappolt, jó időket teljesítettünk, a top 5-ben tudunk autózni. Mínusz 10 másodperccel kezdtük a versenyt, mert volt egy korai rajtunk. Magam sem tudom, hogy, hol, de a gép nem hazudik. Ez roppantmód bosszant, hogy 30 éves pályafutással a hátam mögött még képes vagyok elkövetni egy ilyen amatőr hibát, de Janika megvigasztalt, mert ő is kiugrott előttem a rajtnál, úgyhogy ez benne van. Ezek után megpróbáltunk rápattanni a gázra és tudtunk is jó időket autózni. A második körben nagyon sokáig, legalább 45 percet álltunk a rajtban. Lehűltek a gumik és, mint utóbb kiderült a lengéscsillapítóinkkal is akadt egy kisebb probléma, ezért az ötödik, zobáki szakaszon rendkívül sokat kaptunk, ráadásul még a lámpánk is elromlott. Egy filléres alkatrész, egy faudi fej eltört a lámpasoron, ami így elállítódott és gyönyörűen megvilágította a fák lombkoronáját, de az útból sajnos semmit sem láttam. Pénteken este így újabb húsz másodpercet sikerült bespájzolnunk.

A szombat, ha a bajnokság szempontjából nézzük, akkor nagyon jól alakult! Óriásit menetelünk a második nap, hogy Balogh Janiékat el tudjuk kapni, iszonyatosan sokat kockáztattunk és apait-anyait beleadtunk mi is, ők is. Hatalmas meccs volt. Még egy pici kellett volna és Matics Misit is utolérjük, bár annyira gyors volt, hogy az egyszerűen hihetetlen. Gratulálok neki, ez igazi férfimunka volt. Jöttünk fel, mint talajvíz, de egy ilyen erős mezőnyben 30 másodperc hátránnyal nem sok mindent lehet tenni, csak futottunk a többiek után. Az autó tökéletes volt, apróságok romlottak el, ráadásul egy olyan gyorson, amit én nagyon szeretek. Remélem, hogy a következő, ózdi futamon majd egy picit összeszedettebbek leszünk és kijön a lépés. Egy hibamentes, jó versenyt szeretnénk teljesíteni a záró futamon. Az időjárást tekintve október végén bármi lehet és nagyon érdekes lesz, mert elég rég versenyeztünk már ilyen későn.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
2026. Július 02. 06:44, csütörtök | Sport
Vb-2026 - Belgium kétgólos hátrányból felállva jutott 16 közé Szenegál ellen
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva hosszabbításban 3-2-re legyőzte a szenegáli csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett seattle-i mérkőzésén.
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.