Hírek
2012. Január 12. 06:55, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu
Egyedülálló bank születik hazánkban
Hetek kérdése, és megalakul hazánk első, kizárólag interneten működő bankja – írja a Magyar Nemzet.
A fapados bankot eredetileg azért alapították volna, hogy segítsen a végtörlesztőknek a kereskedelmi bankokkal folytatott ártárgyalásokban, de úgy tűnik, a felállás már csak a január 30-i határidő után lehetséges.
A Webbank Tőketársaság Zrt.-t a napokban jegyezték be a bíróságon. A pénzintézet ötlete a Hiteltársulás nevű civil szervezet vezetőitől származik. Ők novemberben már egyeztettek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel arról, hogy a kormány a tervek ismeretében támogatni fogja az elképzelést. Az új pénzintézet 49 százalékban az állam, 51 százalékban pedig a civil részvényesek tulajdonában lenne.
Doubrovszky György, a Hiteltársulás szervezője a lapnak elmondta: az induláshoz szükséges hárommilliárd forint felét kitevő tőkerészt, vagyis 1,5 milliárd forintot az államnak kellene befektetnie, illetve a szervezők azt szeretnék, hogy a webbank-kezdeményezés kiemelt állami projekt legyen, mert így gyorsított eljárásban dönthet róla a kabinet. A webbank egyébként már biztosan nem éri el azt a célt, ami miatt az ősszel a megalapítása mellett döntöttek. Akkor arról volt szó, hogy az összefogás egy akkora ügyfél- és pénzbázist hozhat létre, ami lehetővé teszi, hogy egyenlő félként tárgyaljanak a bankokkal, így a résztvevők az akkori árakhoz mérten olcsón kaphassanak forinthitelt a devizakölcsönük visszafizetéséhez. Mivel a végtörlesztéshez szükséges pénz meglétét legkésőbb január 30-án igazolniuk kell az adósoknak, biztos, hogy ezt az összeget nem a webbanktól fogják megkapni.
Doubrovszky György a Magyar Nemzetnek megjegyezte: az új bank nemcsak a magánszemélyeknek kínál kedvező lehetőséget, hanem a forráshiánytól szenvedő kis cégek számára is. Szerinte további előnyt jelenthet, hogy az új pénzintézet sokkal kisebb infrastruktúrával működik majd, mint a hagyományos kereskedelmi bankok, ezért olcsóbban tudna működni, és olcsóbb termékeket tudna kínálni. Egyetlen fiókja lenne, az ügyintézés pedig teljes egészében az interneten zajlana. Doubrovszky szerint az online bank nem feltétlenül idegenítené el a pénzintézetet és az ügyfeleit, sőt, mivel partnerként kezelné azokat, szoros és bizalmas viszony alakulhatna ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Belföld
Kármán András: már elérhető a 2027-es költségvetés tervezésének tájékoztatója
A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató már elérhető.
2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld
Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly
Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.