Zemplén infó
2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2018. Június 22. 11:58, péntek | Belföld
Forrás: mti

Tizennégy embercsempész ellen emeltek vádat a fővárosban

Tizennégy embercsempész ellen emeltek vádat a fővárosban

Tizennégy ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt a Fővárosi Főügyészség - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

A főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint az elsőrendű vádlott - aki családi kapcsolatai révén kiterjedt harmadik országbeli kapcsolatrendszerrel és arab nyelvismerettel bír - három különböző csoportot is szervezett, hogy pénzért segítse illegális határátlépők Magyarországra, majd Nyugat-Európába jutását.

A csoportok - amelyeknek tagja volt az ügy további 13 vádlottja is - összehangoltan szervezték, majd végezték a külföldiek szállítását. Mind a három csoportot az elsőrendű vádlott irányította, a többi vádlott szervezőként, közvetítőként, felderítőként vagy sofőrként vett részt a bűnszervezet tevékenységében - tette hozzá a főügyész.

A vádlottak 2017 januárja és júniusa között a vád szerint legalább 150 illegális határátlépőt - főleg szír, iraki és pakisztáni állampolgárt - csempésztek át vagy kíséreltek meg átcsempészni a határon, tőlük 300 és 4800 euró közötti összegeket kértek, illetve kaptak a határról (Szerbiából, Romániából) Budapestre, majd Nyugat-Európába szállítás fejében.

A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tételének felső határa egyes vádlottak esetében a húsz évet is meghaladhatja.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál

2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld

Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra

A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig