Hírek
2012. Április 09. 07:01, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu / MTI
Minden szolgáltatásra vonatkozik az áremelés

Ötszázalékos általános áremelkedéssel kezdi a szezont a Balatoni Hajózási Zrt. – mondta Horváth Gyula vezérigazgató a hagyományos első hajó fogadásán Balatonfüreden szombaton az MTI-nek.
Az áremelkedés minden szolgáltatásra vonatkozik: a személy- és kompközlekedésre, valamint a vitorláskikötők használatára – ismertette a vezérigazgató, megjegyezve: az elmúlt három-négy évben nem emelt árakat a zrt.
Júniusban és júliusban naponta 95-96 hajójáratot indít a zrt., a hagyományos programok mellett újdonságokkal is szolgálnak; folytatódik a kalózhajóprogram, a nosztalgiadiszkó mellett a legújabb zenéket játszó zenés hajó indul, a családoknak pedig úgynevezett egész napos vártúrákat ajánlanak, például Szigligetre, a Csobánchoz, valamint városnézést például Balatonfüredre, Tihanyba – sorolta a vezérigazgató.
Bejelentette: a tavaly karácsonykor a Boden-tó mellől Magyarországra szállított hajó felújítása jól halad, az elképzelések szerint szeptember 21-én, Széchenyi István születésnapjának 221. évfordulóján bocsátják vízre Siófokon, az első útja valószínűleg Balatonfüredre vezet majd. A 43-44 méter hosszú, 7-8 méter széles hajónak még nincs neve, de már háromszáz javaslat érkezett rá – árulta el Horváth Gyula, aki úgy vélte: ha azok a települési tulajdonosok, amelyeknek a nevét még nem viseli hajó, nem élnek a lehetőséggel, akkor a leggyakoribb öt-hat javaslatból szavazással döntik el az új hajó nevét.
Horváth Gyula szólt arról is, hogy várhatóan pünkösdkor átadják a siófoki közforgalmú kikötőt, amelyet 40-50 millió forintból újítottak meg, s amelynek egy része nosztalgiakikötő.
A Balatoni Hajózási Zrt. az idei szezont 23 személyszállító hajóval, egy gyorshajóval, egy kalandvitorlással kezdi meg, 22 kikötő üzemeltetésével; a vezérigazgató közlése szerint újabb hajók beszerzését tervezik.
Az MTI kérdésére Horváth Gyula azt válaszolta: legalább a tavalyihoz hasonló, közepes szezonban reménykedik, amikor is kompforgalomban 6-7 százalékos, a vitorlásforgalomban 7-8 százalékos növekedés, míg a személyhajózásban egyszázalékos csökkenés volt tapasztalható.
Az első hajó fogadásának ünnepével kezdődik meg hagyományosan a balatoni hajózás: szombaton az 1891-ben épült Jókaival Siófokról érkezett legénységet a balatonfüredi hajóállomáson népes vendégsereg várta. Bóka István (Fidesz–KDNP), Balatonfüred polgármestere köszöntötte a balatoni hajósokat, és a balatoni városok összefogását hangsúlyozta. Kiemelte: ebben a szezonban nehéz gazdasági körülmények között kell helytállniuk a balatoni szolgáltatóknak és vállalkozóknak.
Balázs Árpád (Fidesz–KNDP), Siófok polgármestere jelezte, hogy a balatoni szállodák megteltek vendégekkel az ünnepre. A polgármester a feltámadásra emlékezve egy kiscsibét hozott Balatonfürednek.
Ruzsics Ferenc (Fidesz–KDNP), Keszthely polgármestere arról beszélt, hogy a szezon kezdetére befejeződik Keszthely belvárosának és parti részének kétmilliárd forintba kerülő felújítása. Sok jó balatoni hajósra, több bátor vállalkozóra van szüksége a Balatonnak – jelentette ki az elöljáró.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát