Zemplén infó
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2018. Július 12. 17:48, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés.

A résztvevőknek - akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg - 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre kell készülniük. A csütörtöki közlemény kitér arra is, hogy minden előnevezés érvényes erre az időpontra is.

Az első rajtolás 7.30-kor várható, de ez módosulhat - korábbra és későbbre is tolódhat - attól függően, hogy, mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó. Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni, az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevő a záróhajóra köteles felszállni. Az úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva: 2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15, 4 kilométernél 15.00.

A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megméretést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld

Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb

Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve

2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld

Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.