Hírek
2017. Június 01. 10:08, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti
Magyarországon halnak meg a legtöbben tüdőrákban az EU-ban

Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb, az összes halálok között 27 százaléknyi a tüdőrák okozta halálozások aránya - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője hangsúlyozta: ugyan folyamatosan csökken a dohányzók aránya, de így is a felnőtt népesség 27,5 százaléka dohányzik Magyarországon.
Ez az arány a fiatalok körében 25 százalékos, ám közülük csupán 5 százaléknyian gyújtanak rá naponta - fűzte hozzá.
Kiemelte, kevésbé ismert, hogy a dohányzás nemcsak egészségkárosodást és halált okoz, hanem jelentős környezetszennyezést is. Példaként említette, hogy a világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében és világszerte 4,3 millió hektáron zajlik dohánytermelés, jelentős műtrágya-felhasználás mellett.
A dohányipar 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente és csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek - jegyezte meg.
Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy egy dollárral növeljék a dohánytermékek adóját. Ez egyrészt növelné a visszatartó hatást, másrészt 190 milliárd dollár pluszbevételt eredményezne. Ezt a pénzt pedig megelőző programokra, illetve a leszokás támogatására lehetne költeni - tette hozzá a szakember.
Demjén Tibor azt mondta, a megelőzést már óvodás korban el lehet kezdeni, a gyerekek véleménye mesékkel, foglalkozásokkal alakítható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 06:00, péntek | Életmód
Megnyílt a 30. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál
Megnyílt a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön a Budapest Music Centerben, a díszvendég ország Románia.
2025. Október 02. 07:09, csütörtök | Életmód
Restaurált állapotban ismét vízen a Szent Jupát
Újra vitorlát bontott a Szent Jupát: 40 év után ismét vízen a földkerülő hajó. Fa Nándor és Gál József vitorlás hajója restaurált, működőképes állapotban várja az érdeklődőket a révfülöpi Cholnoky Jenő Kikötőben.
2025. Október 01. 07:49, szerda | Életmód
Az éjszakai égbolt megfigyelésére hívják a közönséget októberben a csillagászok
Október 2. és 5. között rendezi meg a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a 100 óra csillagászat elnevezésű eseménysorozatot, amelyhez a Svábhegyi Csillagvizsgáló több eseménnyel is kapcsolódik.