Hírek
2025. Március 24. 07:49, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Magyar-török - Dibusz: bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk

Dibusz Dénes, a Nemzetek Ligája A divíziójából vasárnap kiesett magyar labdarúgó-válogatott kapusa azt mondta: bíznak benne, hogy nemsokára visszatérnek a legmagasabb osztályba.
A törökök elleni párharc vasárnap esti, 3-0-s vendégsikerrel zárult visszavágójáról a hálóőr úgy vélekedett, hogy az első félidőben megvoltak a lehetőségeik, amelyekből megszerezhették volna a vezetést.
"Elég hasonló képe volt a kinti és a mostani találkozónak, az első félidőt mi uraltuk, de a nagyon fontos első gólt sajnos mégsem mi lőttük. A büntető után kicsit az volt az érzésem, hogy elvesztettük azt a higgadtságot és szervezettséget, ami addig megvolt. Picit kétségbeesetten próbáltunk az eredmény után menni. Ennek volt a következménye a második kapott gól. Onnantól kezdve a kérdés, hogy ki fogja a A divízióban folytatni, eldőlt. Ezzel együtt szerettük volna a második félidőt úgy lehozni, hogy ezt a találkozót legalább ne veszítsük el, sajnos nem sikerült" - elevenítette fel a Puskás Arénában történteket a Ferencváros kapusa hozzátéve, hogy a harmadik gólnál már teljesen dekoncentrált volt a csapat.
"Nagyon csalódottak vagyunk, mert arra készültünk, hogy ebből egy éles mérkőzés legyen" - nyilatkozott a vegyes zónában Dibusz.
A Nemzetek Ligája A divíziójáról azt mondta: két nagyszerű idényt játszottak itt.
"Nagyon sok minőségi ellenféllel találkoztunk, olyan csapatok jöttek ide hónapról hónapra, amelyekre korábban éveket, évtizedeket kellett várni, és tétmeccseket játszhattunk velük. Nem is vallottunk szégyent, hiszen az elmúlt két kiírásban csak az olaszok tudtak minket itthon megverni, ez szerintem nagyon nagy dolog. Sajnos most újra fel van adva lecke, a B divízióból fel kell jutni, de úgy gondolom, hogy ez a két szezon mindenkinek emlékezetes marad" - nyilatkozott Dibusz.
Mint mondta: teltházas, jó hangulatú mérkőzések vannak a hátuk mögött, amely nagy élmény volt, ahogy a szurkolók nagyszerű támogatása is.
"Bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk" - tekintett pozitívan a jövőbe Dibusz Dénes.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott vasárnap a Puskás Arénában a vendég török csapattól, amely így 6-1-es összesítéssel megnyerte a Nemzetek Ligája élvonalbeli tagságáért rendezett párharcot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.