Zemplén infó
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2021. Szeptember 16. 08:51, csütörtök | Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Földrengés pusztított a kínai Szecsuanban, áldozatok

Földrengés pusztított a kínai Szecsuanban, áldozatok

Földrengés pusztított a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében csütörtök hajnalban, a katasztrófának halálos áldozatai is voltak.

A 6-os erősségű földrengés következtében legalább három ember veszítette életét, és mintegy hatvanan sérültek meg, közülük hárman súlyosan. A China Daily című kínai lap arról számolt be, hogy a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár.

A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, a mentési munkák jelenleg is folynak.

A földrengés helyszínének környékén legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel arra az időre, amíg átvizsgálják, hogy keletkezett-e kár a sínekben.

Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés következtében közel 90 ezer ember veszítette életét Szecsuanban.

Címkék: földrengés, kína

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld

Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására

Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.

2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld

Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás

Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.

2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld

Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése

Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.