Zemplén infó
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2024. Március 17. 07:39, vasárnap | Helyi
Forrás: BOON

Emlékeztek

Emlékeztek

A székely vértanúkra emlékeztek Sárospatakon

A székely szabadság napján megemlékezést tartott a Sárospataki Wass Albert Kör.

A Székely Nemzeti Tanács 2012-ben nyilvánította március 10-ét a székely szabadság napjává. Ezen a napon Marosvásárhelyen, továbbá több más településen emlékeznek meg a székely vértanúkról, illetve állnak ki a székelyek autonómiatörekvése mellett.

Sárospatakon 2013 óta a Sárospataki Wass Albert Kör (SWAK) felhívására minden éven összegyűlnek március 10-én a Wass Albert emlékkőnél azok, akik támogatják székelyek követelését. Így történt idén is.

A Himnusz közös eléneklése után Tarnavölgyi László köszöntötte a megjelenteket, közöttük Aros János polgármestert, majd az egyesület elnöke emlékbeszéde elején felelevenítette e nap történelmi előzményét, a történtekről a Sárospataki Wass Albert Kör számolt be portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Életüket adták
Mint írták, 1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat. Török János tanár, Gálfi Mihály ügyvéd és Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.

A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak. A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.

A székely szabadság napja tehát valójában a Székely Vértanúk Emléknapja, s ez a nap az elmúlt években az autonómiaküzdelem legfontosabb napjává vált.

"A magyar többségű Székelyföld autonómiájának van történelmi előzménye, a terület a második világháború utáni években is autonóm volt, de a kommunizmus idején brutális asszimiláció zajlott és Nicolae Ceausescu rendszere az egész román államigazgatást úgy alakította át, hogy közben a magyar autonóm térséget szétverte. Vajon – tehetjük fel a költőinek ható kérdést – az önmagát demokratikusnak tartott Románia parlamentje és kormánya miért ragaszkodik ennyire az egykori kommunista diktátor sötét, kisebbségellenes örökségéhez?

A székelyek nem lehetnek másodrendű, jogfosztott polgárai sem Romániának, sem Európának. Minden népnek joga van az önrendelkezésre és határozottan követeljük, hogy a székelyeknek ezt a jogát az önmagát XXI. századi demokratikus, európai jogállamnak tartó Románia végre ismerje el!" - moondta beszédében a SWAK vezetője.

Az emlékező közösség ezután Wass Albert Miatyánk című írását hallgatta meg Lencsés Anna elnökségi tag tolmácsolásában, majd a Halom Dalkör Bodroghalom-Tiszakarád dalcsokra tette teljessé az emlékműsort.

A megemlékezés a Székely himnusz és a Szózat közös eléneklésével ért véget.

Kovács Cs.Tibor

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 29. 13:45, péntek | Helyi

MINDENT VITT

Az encsi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy vilmányi tolvajt. A betörő két társát is kihallgatták, közülük az egyik fiatalkorú.

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Augusztus 05. 18:38, kedd | Helyi

KIGYULLADT EGY LAKÁS – ÉLETET MENTETTEK A MISKOLCI RENDŐRÖK

Augusztus 1-jén éjjel a rendőrök egy eszméletlen férfit hoztak ki az égő lakásából Miskolcon.